Régészet

Földmunkák során, általában a földfelszíntől számított 30 centimétert meghaladó, kézi- vagy gépi erővel végzett beavatkozás esetén, régészeti lelőhelyen, vagy annak közelében az illetékes Örökségvédelmi Hatóság (Pest megyében a Pest Megyei Kormányhivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Főosztálya; oroksegvedelem@pest.gov.hu; +36 30 1496855) régészeti feladatellátást ír elő. Az előírt régészeti szakfeladatokat a Múzeum végzi előzetes szerződéskötést követően. Ennek költségeit az örökségvédelmi törvény szerint annak kell fedeznie, akinek érdekében az elvégzendő földmunkával a régészeti lelőhely bolygatása felmerül.

A régészettel kapcsolatos ügyintézés és feladatellátás a beruházás bekerülési költsége, illetve egyéb szempontok alapján különböző lehet:

Kis összegű beruházás

Minden olyan beruházás, aminek a bruttó bekerülési költsége az 500 millió forintot nem haladja meg (ilyen beruházások pl. a családi házak, kisebb gazdasági/kereskedelmi célú épületek, stb.)
Minden esetekben kérjük, hogy előzetesen tájékozódjon ezen a linken, miszerint a beruházás területén van-e régészeti lelőhely.

Amennyiben az adatbázis alapján a területen van régészeti lelőhely, azaz örökségvédelmileg érintett, úgy az Örökségvédelmi Hatósággal egyeztetni kell, amely a tervek alapján dönt a szükséges régészeti munkákról:

a) építési engedélyezési eljárásnál hivatalból kiállít egy állásfoglalást, amely az építési engedély részét fogja képezni

a) más, nem engedélyköteles eljárásnál (pl. egyszerű bejelentés, közművesítéshez kapcsolódó földmunkák) a beruházónak kell megkeresnie az Örökségvédelmi Hatóságot

A Hatóság által előírt munkákat – megfigyelés vagy feltárás – a Ferenczy Múzeumi Centrum látja el a gyűjtőterületén. Szerződéskötéshez a típusok és ügymenetek leírásánál talál további információkat.

Nagyberuházás

Az alábbi, földmunkával járó beavatkozás, fejlesztések minősülnek nagyberuházásnak:

• a bruttó 500 millió forintos értékhatárt meghaladó teljes bekerülési költségű beruházás
• a védmű-, töltés- és a 2500 hektár alapterületet meghaladó árapasztó- vagy árapasztó tározó-építés,
• a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. által kezelt beruházás (ld. még kiemelt nagyberuházás), vagy
• azon közérdekű célú beruházás, amelynek megvalósítása érdekében a kisajátításról szóló törvény szerint kisajátítást végeztek.

Nagyberuházás esetén a beruházónak az építési engedély megszerzéséhez Előzetes Régészeti Dokumentációt (a továbbiakban: ERD) kell készíttetnie a Magyar Nemzeti Múzeummal.
Az ERD a terület régészeti érintettségének tisztázására, a régészeti örökség elemeire vonatkozó ismeretek megszerzésére és pontosítására szolgáló, valamint az ebből következően elvégzendő régészeti feladatellátás formájának, idő- és költségvonzatainak meghatározásához hozzájáruló, az ismert adatok és források feldolgozásával, a lelőhely állapotában maradandó változással nem járó műszeres lelőhely-, illetve leletfelderítés, terepbejárás és próbafeltárás alkalmazásával készült dokumentum.

Az ERD figyelembevételével az Örökségvédelmi Hatóság állásfoglalást ad ki a szükséges régészeti feladatellátás meghatározásával, amely a kiadott építési engedélyben fog szerepelni. A régészeti feladatellátást a területileg illetékes múzeum, Pest megyében a Ferenczy Múzeumi Centrum látja el, és köt rá szerződést. A megrendelésre vonatkozó szerződéskötési szándékot a Magyar Nemzeti Múzeumnak is be kell bejelenteni.

Nagyberuházás esetén abban az esetben is kötelező a régészeti megfigyelés elvégzése, ha a terület az ERD szerint régészetileg nem érintett.

Értesítendő régészeti szervek:
ERD készítéshez – Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Régészeti Intézet
Építési engedélyhez – Pest Megyei Kormányhivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Főosztálya
Szerződéskötéshez – Ferenczy Múzeumi Centrum (lásd: Régészeti munkák típusai és ügymenetük)
és a Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Régészeti Intézet

Kiemelt nagyberuházás

Az alábbi, földmunkával járó beavatkozás, fejlesztések minősülnek kiemelt nagyberuházásnak:

• • amellyel összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket a Kormány rendeletében nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánított,
  • amelyet törvény vagy kormányrendelet kiemelten közérdekű beruházássá, vagy amelyet kormányrendelet nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű közlekedési infrastruktúra-beruházássá nyilvánított,
  • amely a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. által kezelt,
  • ami az energiahordozók szállításához, energiaellátás biztosításához szükséges, vagy
  • amely bányászati tevékenység végzésével jár.

A beruházónak az építési engedély megszerzéséhez Előzetes Régészeti Dokumentációt (ERD) kell készíttetnie a Magyar Nemzeti Múzeummal.
Az ERD a terület régészeti érintettségének tisztázására, a régészeti örökség elemeire vonatkozó ismeretek megszerzésére és pontosítására szolgáló, valamint az ebből következően elvégzendő régészeti feladatellátás formájának, idő- és költségvonzatainak meghatározásához hozzájáruló, az ismert adatok és források feldolgozásával, a lelőhely állapotában maradandó változással nem járó műszeres lelőhely-, illetve leletfelderítés, terepbejárás és próbafeltárás alkalmazásával készült dokumentum.

Az ERD figyelembevételével az Örökségvédelmi Hatóság állásfoglalást ad ki a szükséges régészeti feladatellátás meghatározásával, mely a kiadott építési engedélyben fog szerepelni. A régészeti feladatellátást a Magyar Nemzeti Múzeum a területileg illetékes múzeumok bevonásával látja el, a szerződéskötés a Magyar Nemzeti Múzeummal történik.

Értesítendő régészeti szervek:
ERD készítéshez – Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Régészeti Intézet
Építési engedélyhez – Pest Megyei Kormányhivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Főosztálya
Szerződéskötéshez – Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Régészeti Intézet

A közösségi régészet a kulturális örökség megismerése és megmentése céljából a civil szféra és a régész szakma képviselői által közösen végzett kutatói, elsősorban terepi régészeti tevékenység. A felek egyenrangú partnerségét feltételezi, olyan projektek megvalósítását jelenti, amelyek jellemzően lokális kezdeményezésből indulnak ki, amelyekben a kutatás célját a résztvevők közösen határozzák meg, a szakmai irányítás a régész kezében van, de az erőforrásokat főképpen a civilek biztosítják.

A Ferenczy Múzeumi Centrum közösségi régészeti programja

Pest megyében 2010 óta rendszeresen szervezünk tervásatásokat önkormányzatokkal, régészeti tanszékekkel rendelkező egyetemekkel közösen, amelyekhez önkéntesek és diákok egyaránt csatlakozhatnak. A hobbi fémkeresősök által megtalált honfoglalás kori temetők feltárása során megvalósuló összefogás irányította figyelmünket az összetett társadalmi problémát jelentő fémkeresőzésre, a lelőhelyek illegális fosztogatására, amelynek egyedüli megoldásaként a közösségi régészeti programok hazai meghonosítása kínálkozott. 2015 tavaszától oktatással egészítettük ki a változatos terepi tevékenységünket és ettől az időponttól számítjuk a közösségi régészeti foglalkozásaink programszerű kezdetét.

Közösségi Régészeti Egyesület

A szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum közösségi régészeti programjának résztvevői 2019 márciusában alapították meg a Közösségi Régészeti Egyesületet. Az egyesület legfontosabb célja a régészeti kutatás iránt érdeklődő, szakirányú képzettséggel nem rendelkező önkéntesek összefogása, bevonása a régészeti kutatásba, a nemzeti kulturális örökség védelmébe. Ennek érdekében a feltárási joggal rendelkező intézményekkel együttműködve részt vesz a terepi régészeti kutatásban, az ásatási dokumentáció és a leletanyag feldolgozásában. Tanulmányi kirándulásokat, terepbejárásokat, tudománynépszerűsítő előadásokat, táborokat, közösségi programokat szervez szakemberek bevonásával a régészeti kutatás eredményeinek széleskörű ismertetése, a régészet társadalmi elismerésének elősegítése céljából.

Mit kaphatok önkéntesként?

A régészet iránt érdeklődő civilek, és így programunk résztvevőinek motivációja összetett. Sokakat vonz a múlttal való élményszerű találkozás, és ismét sokan vannak, akiket kifejezetten a tudományos megismerés motivál. A régész szakemberekkel eltöltött közös munka segíti a résztvevőket, hogy önálló kutatásokat kezdeményezzenek: önkénteseink helytörténeti, levéltári adatokat gyűjtenek, régészeti lelőhelyeket azonosítanak. Minden évben tartunk előadássorozatot a résztvevőknek felkért régész és örökségvédelmi szakember előadók segítségével. Ez az oktatás magában foglal múzeumi gyakorlatot, anyagismeret órákat is. A közösen szervezett programok ezentúl hasznos kikapcsolódási lehetőséget, értékes szociális interakciót biztosítanak, új képességek fejlesztéséhez járulnak hozzá.

Miért jó a régészeknek, ha segítek?

A régészet szférájában végzett önkéntesség új lehetőségeket nyit a veszélyeztetett lelőhelyek megmentésében, az információ- és leletgyűjtésben és a tudományos problémák kutatásában egyaránt. A lelőhelyek illegális fosztogatása sajnos létező és a mai napig megoldatlan probléma Magyarországon. A hobbi fémkeresőzés gyakorlatilag kontrollált környezeten kívüli régészeti tevékenységet jelent. Egész Európában rendkívül népszerű és folyamatosan, szinte robbanásszerűen terjed, teljesen függetlenül attól, hogy az adott ország jogszabályi környezete liberális, vagy korlátozó e tekintetben. A hazai szigorú jogszabályi háttér önmagában nem védi meg a lelőhelyeket, az örökségvédelmi dolgozóknak pedig nem áll rendelkezésre olyan hatékony felügyelet, amely érvényt szerezne a törvény erejének. Ebből kifolyólag e problémára a jelenlegi helyzetben egyedüli megoldásként a közösségi régészetet látjuk.

Mi a közösségi régészeti programok haszna?

A társadalom viszonya a régészethez némileg átalakult az elmúlt tíz évben. A kulturális örökségünk iránt fogékony állampolgár nem elégszik meg azzal, hogy a médiából, vagy kiállításokból értesüljön a régészeti kutatás eredményeiről, hanem aktív részese akar lenni a terepi munkának, a felfedezésnek. A számukra szervezett programokkal azt az alapelvet juttatjuk érvényre, hogy a kulturális örökség értékeihez bárkinek joga van hozzáférni, és joga van értelmezni is azokat, természetesen a tudományosság általános szabályainak keretei közt. További cél, hogy az együttműködő civilekkel elérjük a kritikus tömeget és kiszorítsuk a lelőhelyeket fosztogató illegális keresősöket. Csak helyben lehet ellátni egy adott település külterületén fekvő lelőhelyek védelmét, ezért a civileket érdekeltté kell tenni a kulturális örökség megismerésében, kezelésében és védelmében, ez szervezést, szakmai összefogást igényel.

Hogyan csatlakozhatok?

Programunk nyílt, folyamatosan várjuk az érdeklődők jelentkezését. Előképzettség nem szükséges. A programhoz egy bemutatkozó levél elküldésével van lehetőség csatlakozni, továbbá feltétel a belépési nyilatkozat kitöltése, a benne foglaltak elfogadása. További információk, fémkeresőzni szándékozók számára tájékoztató és üzenetküldési lehetőség: http://www.kozossegiregeszet.hu

Milyen programokban vehetek részt?

A bolygatásnak kitett lelőhelyeken a programban résztvevők segítségével leletmentéseket szervezünk. Ezek jellemzően egy-két naposak, sok esetben hétvégére szervezzük, és arra irányulnak, hogy egy váratlanul felbukkanó lelet kontextusát tisztázzuk, a szántással, vagy építkezéssel veszélyeztetett temetők sírjait feltárjuk, vagy nagy értékű leletegyüttesek szétszóródott darabjait összegyűjtsük még az illegális fémkeresősök felbukkanása előtt. Sikeresen tudtuk igénybe venni a jól képzett önkéntes munkaerő segítségét olyan esetekben, mikor egy múzeumnak a nagy felületű megelőző feltárásokkal párhuzamosan leletmentést kellett végezni a beruházások közben váratlanul előkerülő lelőhelyeken.

A Ferenczy Múzeumi Centrum régészeti gyűjteménye több, mint 700.000 darabot számlál. A gyűjtemény több raktárban került elhelyezésre, ezekben feldolgozó és kutatási munka is folyik. A raktárbázisok Cegléden, Gödöllőn és Szentendrén találhatóak. A gyűjtemény minden évben jelentős mértékben gyarapszik, a feltárásokból, terepbejárásokból és a közösségi régészeti program gyűjtéseiből.

Kiemelkedő leleteink:

Kocsimodell Budakalászról

Több olyan felfedezés született meg az írást még nem ismerő őskori társadalmakban, amelyek az űrkorszakban is meghatározzák életünket. Csak néhány ezek közül: a tűz felfedezése, a különböző anyagokból készített szerszámok (pl. nyílhegy, kés, balta, kalapács), az állatok háziasítása, a növények termesztése, az edénykészítés technológiája, a fémlelőhelyek felkutatása, a fémöntés, az ötvözetek felfedezése, a sóbányák kiaknázása, az öltözködés elemei (textilkészítés, gyapjúfeldolgozás, cipő, ékszerek), az élelemtárolás, tartósítás és feldolgozás technológiái, eszközei, a házépítés, a közösségek közötti kommunikáció stb.

A tűz jelentőségéhez mérhető két fontos találmány – a kerék és a kocsi megalkotása – a késő rézkorban született meg, a Kr. e. 4. évezred második felében, abban a korszakban, amelyhez a legtöbb innováció kötődik az őskorban.

A kerék és a kocsi létezését több leletfajta is bizonyítja a világ számos pontján (Afrikától Indiáig, Kínáig, Spanyolországtól Skandináviáig, Mexikótól Peruig, Mezopotámiától Európa középső részéig). Ilyenek a sziklákon, edényeken, pecséthengereken megtalálható piktogramok, a valódi szekerek kicsinyített makettjei és a kocsit húzó állatok agyagból vagy fémből elkészített miniatűr figurái. Ismerünk valódi kocsitemetkezéseket, edényre és falra festett vagy mozaikon ábrázolt kocsijeleneteket és eredeti állapotukban megmaradt, fából készült kerék- és tengelymaradványokat, sírból előkerült keréklenyomatot, fából lerakott kocsiutakat is.

A kerekes járművekre utaló régészeti emlékeket elsőként Gordon Childe ausztrál régészprofesszor gyűjtötte össze, és több munkájában is foglalkozott e fontos leletcsoporttal. A nagy területről regisztrált, az akkori kronológia alapján keltezett, különböző időszakokból származó tárgyak alapján arra a következtetésre jutott, hogy a legtöbb lelet Mezopotámiából ismert az ottani bronzkorból, tehát ott fedezték fel a kocsit, amely onnan terjedt el hosszú évszázadok alatt szerte a világon.

E tanulmány megjelenése után két évvel Budakalászon előkerült két, jól keltezhető kocsiedény az Európában mindmáig egyedülálló, nagy sírszámú, késő rézkori temető egy-egy sírjából. Az egyik közismert (ld. a kiállításban, a másik szinte feledésbe merült (a 158. sírból származik).

A budakalászi kocsiedények bizonyították, hogy a négykerekű szekér Európában jóval korábban létezett már, mint ahogyan azt Childe feltételezte, a magyar nyelvű publikáció azonban nem tudott változtatni a nagyhatású elméleten, amely évtizedekig meghatározta a kutatást. Eszerint a kocsi a civilizáció bölcsőjében, Mezopotámiában született meg és innen jutott el hosszú idő alatt a világ különböző pontjaira, így Európába is.

Annak ellenére, hogy 1954-ben már közzétette Soproni Sándor az első, jól keltezett európai késő rézkori kocsiszobrokat, a kutatásban csak majdnem fél évszázad után következett be gyökeres változás a radiokarbon keltezésnek köszönhetően. 1999-ben publikálták Angliában a több régióból összegyűjtött leletek 14C eredményeit, melyek szerint a mezopotámiai, szíriai, törökországi és az európai leletek lényegében egyidejűek, ami azt jelenti, hogy a kereket és a kocsit egymástól függetlenül több helyen is kitalálhatták!

Az elmúlt másfél évtizedben számos új, jól keltezhető lelet látott napvilágot, és egyre biztosabban fogalmazzák meg a kutatók a több centrumú genezis elvét, miszerint egymástól függetlenül több helyszínen is megalkothatták a kereket és a kocsit.

A deszkalapokból készített, tömör fakerekű nehéz szekereket még szarvasmarhák húzták, 3-5 éves marhát vagy ökröt foghattak a szekér elé. Az állat betanítása, igavonó erejének felhasználása újabb innováció a késő rézkorban, amelynek következtében az állattartás más dimenzióba lépett a korábbi elsődleges hasznosítással szemben (hús, bőr, csont hasznosítása az állat leölése után). Olyan társadalmakban terjedhetett el ez a fontos felfedezés, ahol erre már megvolt a közösségi igény: kellően fejlett gazdaság, földrajzi környezet, állatállomány és kapcsolatrendszer volt a háttérben.

A legújabb kutatások szerint a Kr. előtti 4. évezred közepén vagy annál kicsit már korábban, Mezopotámia mellett a kaukázusi Majkop kultúra, Európa középső részén pedig a badeni komplexum területe lehetett az a közeg, ahol a gazdasági fejlettség és a társadalmi fogékonyság már olyan szintű volt, hogy az ott élő közösségek újabb és újabb innovációkat és találmányokat tudtak befogadni és használni mindennapjaikban. Ennek következtében a közösségeken belül hierarchia alakult ki, amit számos presztízstárgy igazol.

A kocsikat birtokolható kiváltságos személyek szakrális tartalommal is gondosan felruházták e tárgyakat. A kerék és a szekér misztikus jelkép volt, a földi létet és az égiek világát összekötő kapocs. Jól ismertek a mitológiából és a későbbi vallásokból is az istenek hintói, a madarak által égbe röpített járművek, a Napkultusszal összefüggő kocsik vagy az elhunytat a túlvilágra juttató halottasszekerek. E képzetek első megfogalmazásai a késő rézkorhoz köthetők.

A budakalászi kocsimodell nem gyerekjáték, hanem a társadalmi fejlettség szimbolikus megtestesítője. Bizonyítja a valódi szekerek létét, de jelzi a mögötte rejlő szellemi tartalmat is: a kiváltságot, a presztízst, a különleges státuszt. Értéket jelentett a közösség számára is, így csak kicsinyített változatát temették el egy sírba, amelyben emberi maradványok nem voltak.

A Kárpát-medencéből jelenleg 18 késő rézkori kocsimodellt ismerünk. Ha mindehhez hozzáadjuk a miniatűr kerékmodelleket és az Európa nyugati és északi területein nemrégiben előkerült, valós méretű fa alkatrészeket, kocsiutakat, továbbá a sziklaművészetből feltáruló újabb és újabb ábrázolásokat, ma már az is lehetséges, hogy a kocsi megalkotásának egyik legkorábbi centruma Európa is lehetett.

Bondár Mária

Kora bizánci sárgaréz korsó Budakalászról

A budakalászi avar kori (Kr. u. 6–8. sz.) temető feltárásán 1989-ben előkerült vadászjelenetekkel díszített korsó a kora bizánci művészet rangos Kárpát-medencei emléke. Az edénybe avar szokás szerint az eltemetett számára túlvilági útravalóul étel- vagy italáldozatot tettek. A sír sarkában helyezték el, s így elkerülte a temetkezést alaposan felforgató kincskereső sírrablók figyelmét.

A korsót viaszveszejtéses eljárással öntötték, és jelenleg zöldes barna színű nemes patina fedi. Anyaga a magas cinktartalom (76% réz, 17% cink) miatt sárgaréz, ezért eredeti színe az aranyhoz hasonló volt, és ezen a felületen különösen jól érvényesültek az egyes részleteket (vadászfegyvereket, ruhákat, növényeket) borító ezüst- és vörösréz lemez berakások. A korsó pereméhez és hasához az edény fölé kecsesen ívelő fület forrasztottak, s a fül ívén rombusz alakú levél alól egy ragadozó alakja bújik elő. Az edénytestet a késő antik edényekéhez hasonlóan horizontális növényi és figurális frízek tagolják, a leszboszi kyma által keretezett két széles, egymástól egyenetlen vastagságú „földvonallal” elválasztott frízben négy-négy, hellenisztikus hagyományokat felelevenítő vadászjelenet látható.

A budakalászi reliefes korsó analógiája mindmáig nem ismert a késő ókori világból. A keltezés szempontjából meghatározó az edénytest középvonal alatt megfigyelhető kiszélesedése. A késő antik korsók esetében az 5. század első felében a kihasasodás még kisebb mértékű, az edény nem veszíti el kecses arányait, amint az pl. a Seuso-kincs dionüszoszi jelenetekkel vagy állatalakokkal díszített korsóin is megfigyelhető. Később, az 5. század végén és a 6. század elején a kora bizánci bronzkorsóknál a kihasasodás egyre erőteljesebbé válik (ez az edényforma a 6-7. században széles körben elterjed Európa barbár előkelőinek sírjaiban is). A budakalászi korsó egy későbbi formai párhuzama, a Maurikiosz Tiberiosz (562–602) bizánci császár kontrollpecsétjével ellátott Malaja Perescsepinai ezüstkorsó (Ukrajna).

A budakalászi korsó jeleneteinek ikonográfiai analógiái, a korabeli toreutikáb an, elefántcsont és kőfaragványokon fellelhető hasonló reliefek kijelölik azt a művészeti és kulturális környezetet, amelyben a korsó a késő antik világban készült. A budakalászi korsó jelenetei nem mitológiai témát mutatnak, hanem a természetben folyó vadászatot (venatio). A képeken megjelennek a táj természetes elemei (föld, szikla) és stilizált formában a növényzet.

A ciklikusan ismétlődő vadászjelenetek egyenrangúak, egyik sem emelkedik ki a többi közül, de talán témájánál fogva a felső frízben először az oroszlánvadászat vonja magára a figyelmet. Mediterrán fenyő mögül hatalmas oroszlán támad a menekülő, vágtatás közben kardját kirántó és magasra tartó rémült lovasra. A támadás nemcsak a lovast, hanem a lovát is váratlanul éri, mert mindketten riadtan tekintenek vissza a vicsorgó oroszlánra. A budakalászi korsó jelenetén nem a győzelmes vadász jelenik meg, csupán azt a drámai pillanatot látjuk, amikor a dühödt vadállat lovat és lovasát veszélyeztetve felbukkan a fa mögül.

A felső fríz következő jelenete leopárdvadászatot mutat. Rövid tunikába öltözött lovas jobbra vágtat és hátrafelé nyilaz két ellenkező irányban futó leopárdra, amelyek közül az egyik a vadászra tekint vissza. Az íjász könnyűlovas, sztyeppei harcmodort felidéző alakja nem jellemző a klasszikus antik hagyományra, ez a képtípus a késő antik művészetbe keleti hatásra épült be. Hasonló helyzetben láthatunk például királyi vadászat közben iráni, szászánida uralkodókat ezüsttálakon és textileken. A hátrafelé nyilazó lovas vadász alakja már a kora bizánci művészet részévé vált, hiszen megtaláljuk a konstantinápolyi császári palota peristyliumának és a szíriai Apamea egyik villája tricliniumának 5. századi mozaikjain is.
Három jelenet ábrázol medvevadászatot. Két esetben gyalogos vadászok lándzsával két lábra álló, támadó medvéket ejtenek el. Az egyik vadász hátulnézetben látható, kardját és pajzsát a küzdelem hevében elejtette és lándzsájával teljes erővel a medve torkába szúr. A másik vadász mögötte lengő köpenyben (chlamys) elölnézetben látható, miközben lándzsájával a medvén már egy vérző sebet ejtett, amelybe kutyája mar bele. Ikonográfiai szempontból egyedülálló a harmadik medvevadász jelenete. A ruhátlan vadász mindkét kezével egy méretes husángot megragadva készül lesújtani az előtte ülő medvére. Ez a kép Héraklész tettét idézi.

Elmaradhatatlan ikonográfiai tartozékuk a vadászatábrázolásoknak a földre eső, sebesült vadász alakja. Ilyen szerencsétlenül járt vadász látható az alsó frízben, aki egy reá ugró leopárddal szemben baljában maga fölé védelmül kerek pajzsot emel. A bajba jutott vadász és a lándzsás lovas között a képmezőt felező ferde hegyoldalon medve és vadkan ádáz küzdelme folyik. A két lábon álló medve mancsaival ragadja meg a vadkan fejét és hátát, miközben teljes erejével a nyakába harap. A helyzetet kihasználva egy vágtató lovas lándzsáját a medve hátába szúrja. Az állatküzdelmi jelenet alatt barlangba menekülő leopárd látható. A tigrisvadászat jelenetben az állat jellegzetes csíkjairól ismerhető fel, hasonló módon vadásznak lándzsás lovasok az apameai villa tricliniumának mozaikján egy kölykeit védő anyatigrisre.

A vadászat bemutatásának módja a budakalászi korsó reliefjein jól érzékelhetően eltér a késő római (4. századi) időszak szabad térben folyó vadászkalandjainak mozgalmas ábrázolásaitól. A budakalászi korsón ember és állat küzdelmét megörökítő páros jelenetek már nem egy vadásztörténet részei, hanem egyszerűen egymás mellé helyezett, egymástól elszigetelt kompozíciók. Az egyes jelenetek, motívumcsoportok elszigeteltsége az átmetszésektől való szigorú tartózkodásban is tetten érhető.

Az egyes jeleneteken belül azonban a kompozíciós erővonalak a páros küzdelem feszültségének minél tökéletesebb visszaadására szolgálnak, amit a vadászok és állatok eltérő méretarányai vagy a természetes anatómiai viszonyoknak a késő antik művészetben oly gyakran tetten érhető figyelmen kívül hagyása törnek meg. A vadászrelief összhatásában kétdimenziós, a szereplők a földvonalon állnak, s a képmező további vízszintes felosztását sem használták ki a tér, a harmadik dimenzió visszaadására. Az alakok naturalisztikus megformálása, telt plaszticitása és aprólékos kidolgozása az Aerobindus (506) és Anastasius (517) dyptichonok energikus alakjaihoz áll közel. A budakalászi korsó vadászjeleneteinek ábrázolásmódja hasonló az apameai vadászmozaik stílusához, amely „figure-carpet-style”, az emberalakos „szőnyegstílus” egyik reprezentatív példája. Mindezek alapján a budakalászi korsó készítése az udvari művészet körébe tartozó emlékekkel megfigyelhető kapcsolata miatt a Kelet-római Birodalom valamely rangos műhelyében Konstantinápolyban vagy a törökországi Antiochiában sejthető, az 5. század végén vagy a 6. század elején.

A késő római és a kora bizánci időszakban a vadászat ábrázolása igen kedvelt téma volt mind a magán, mind pedig a közszférához tartozó épületekben, villák, paloták, templomok mozaikjain vagy festményein, de megjelent a kisművészetekben is. A vadászatot kezdetben közönséges, szolgai elfoglaltságként tartották számon, és csak később, keleti hatásra vált az előkelők kedvtelésévé. A késő antik időszakban a vadászatábrázolások azért jöttek divatba, mert a megrendelő, a tulajdonos életformájára utaltak, bizonyítva, hogy ő olyan vagyonos személy, aki vadászattal múlatja idejét. A késő antik korban az arisztokrácia fényűző életéhez hozzátartoztak az embert próbáló vadászkalandok. A szuggesztív, egymás mellé helyezett párviadalok azonban a gondtalan felsőréteg reprezentációján túl a késő ókorban elvont szellemi mondanivaló megjelenítésére is alkalmasak voltak.

A vadászat ábrázolása a klasszikus antik műveltség megmutatását is jelentette, ugyanis a magánépületeket díszítő vadászmozaikok gyakran klasszikus mitológiai vadásztörténetet idéznek fel. Mivel a sematikus ábrázolásokból nem mindig lehet következtetni mitológiai eseményre, ezért az alkotó a szereplők mellé odaírta nevüket. Az antiókhiai Megalopszükhia mozaikon az egyik vadász mellett Aktaion, másik fölött Narkisszosz neve látható. A budakalászi korsó esetében ilyen azonosításra nincs lehetőségünk, legfeljebb a bunkójával medvére ütő meztelen vadász tekinthető Héraklészra történő képi utalásnak. A fényűző épületekben jelzésszerűen ábrázolt mitológiai vadászat egyben azt is mutatja, hogy az arisztokrácia önazonosságának fontos eleme volt a klasszikus műveltség birtoklása és azt környezetében az elvárásoknak megfelelően kifejezésre is jutatta. Ebben az értelemben a budakalászi korsó vadászjelenetei a klasszikus ideálok felidézésének is tekinthetők.

Emellett a vadász személye alkalmas volt a győztes úr, az ereje, ügyessége és erényei intelligenciája segítségével győzedelmeskedő ember megjelenítésére, és ebben az értelemben a vadászat ábrázolása szerencsehozó, pozitív üzenetet közvetített. A vadászjelenetek megjelenhettek az ókeresztény vallási szimbolika részeként is, amint azt a hispániai Centcelles templomának 4. századi mozaikkupolája is bizonyítja. A természetben folyó vadászatot felidéző budakalászi korsó igényes műalkotás és olyan előkelő megrendelő számára készült, aki maga is résztvevője lehetett nagy vadászatoknak. A vadászjeleneteket azonban nemcsak az előkelők villáiban és tárgyain, hanem a szélesebb társadalmi rétegek körében, ékszereken és viseleti tárgyakon is kedvelték. A sikeres vadász példájából bármely szemlélő erőt meríthetett, s a vadászat mint szerencsét hozó jelkép vált a késő ókori világban templomok, világi épületek és (ajándék-) tárgyak (edények, ékszerek, csatok) általánosan elterjedt, kedvelt díszítőelemévé.

Vida Tivadar

Tarsolylemez Bugyi-Felsőványról

A bugyi-felsőványi első leleteket fémkeresőt használó civilek találták meg 2011 elején, és ők értesítették a Pest Megyei Múzeumok Igazgatóságának régészeit. Az első, hitelesítő ásatás során három korabeli sír került elő. Az egyik melléklet nélkülinek bizonyult, míg egy másikban a halott harcossal együtt temették el nyíltartó tegezét és lovának szerszámzatát, vas kengyelpárral, valamint oldalpálcás zablával. Az agancsból készült, jellegzetes alakú oldalpálca igen rossz megtartású volt, de így is látszik valamennyi faragott díszítéséből. Formája és mintakincse jól ismert a korszak leletanyagából. A harmadik sír igazi meglepetést tartogatott: az eltemetett férfi előkelő rangjára aranyozott ezüst veretes, egyedi szerkezetű díszöve és tarsolyának fedőlemeze utalt. A sírban ezeken kívül lócsontokat, a lószerszám és az íjászfelszerelés maradványait találtuk meg. Később tervásatás folyt a területen, ennek eredményeképp további 20 sír került elő. Néhány egyszerű, a 10. század végére, a 10-11. század fordulójára keltezhető ékszer alkotta a temető leletanyagát: nyitott karikaékszerek, pántgyűrű, bronz huzalkarperecek. Az egyik férfi sírjában lószerszám is volt, a lábfejek fölé helyezett kengyeleket nemesfém berakás díszítette. Sok esetben meg tudtuk figyelni a koporsó foltját: a jelek szerint szűk, ácsolt deszkakoporsókban helyezték sírba a halottak nagy részét. Sajnos a sírmező kis dombja évtizedek óta kopik, a talajerózió és a szántás miatt. Az eke által áttúrt, összekevert felső humuszrétegben talált rengeteg ékszer, ruhaveret azt jelzi, hogy a domb tetején elhelyezkedő, gazdagabb sírok a mezőgazdasági művelés áldozatául estek. A leletek alapján a 10. század második felében használták a temetőt, s a közösség egyik rangos vezetőjének sírjában tártuk fel a szépséges, ám a hosszas használatban megkopott tarsolylemezt.

Régi tárgyak – új eredmények
A magyar honfoglalás korának egyik emblematikus tárgya az ezüstlemezzel borított tarsoly. A korszak jellegzetes motívumaival díszített tárgyat az övükön függesztve hordták a férfiak, s leginkább a nagy becsben tartott tűzszerszámot tárolták benne. Fedelét különböző módon díszítették: néhány példányt fémveretekkel láttak el, a legszebbek azonban a művészi kidolgozású tarsolylemezek. Nemegyszer kisebb vereteket raktak a függesztő- és zárószíjakra is – a bugyifelsőványi ásatáson ezeket is megfigyelhettük a sírban, eredeti helyükön. A tarsolylemezek kis száma, egyenetlen területi elterjedésük, valamint a hitelesen feltárt sírok környezete arra utal, hogy talán rangjelző szerepük lehetett e tárgyaknak – nagy részük a Felső-Tisza-vidék 10. század eleji gazdag temetőiben bukkant napvilágra. Pest megye területéről eddig nem ismertünk tarsolylemezt, a tágabb régióból származnak a kiskunfélegyházi és a dunevecsei példányok.
A bugyi-felsőványi tarsolylemez előlapját vékony ezüstötvözetből domborították, hátlapja vörösrézből készült, melyet felső ötödében utólag durva vaslemezzel egészítettek ki. A lemez előlapja belső keretes szerkezetű, a hátulról domborított, elölről poncolt növényi ornamentika háttere aranyozott. A külső sávban hullámos indákból nyíló félpalmetta-csokrok futnak körbe három oldalról. Felül és alul a körbefutó indák találkozásánál kétfelé nyíló kisebb levélcsokrok zárják a keretet. Az indákat hosszanti, körponccal lezárt vonalak, valamint sraffozott félkörívek tagolják. A tarsoly ívét követő belső keret sima szalagja övezi a központi mezőben függőlegesen komponált, egymásból felfelé és oldalra nyíló palmettacsokrokat. A levelek peremét sraffozással emelték ki, végüket egyes, néhol hármas körponcokkal zárták. A lemez sima szegélyű peremén félgömbfejű szegecsek sorakoznak, melyek összefogták a díszes lemezt, a tarsoly textil vagy bőr fedőlapját és a réz hátlapot. A korabeli használat közben sérült a tárgy, emiatt felülete több helyen megtörik, közepén hiányos, utólag rézszegecsekkel javított. A zárószíj aranyozott ezüstveretei közül 2 db középső kis kerek kiemelkedését négy korong veszi körbe, köztük bojtos osztás. A harmadik veret szintén négyes osztatú, díszítését négy összeillesztett, árkosan tagolt korong alkotja. A kisszíjvég közepének hosszúkás, bemélyedő sávját gyöngysoros keret övezi, vége szétnyílik. A zárószíj vereteinek hátoldalain 2-2 nittszeg szolgált felerősítésre.

A veretes fegyveröv méltóságjelvény volt a honfoglalás korában, több lelet utal rá, hogy viselője közösségének kiemelkedő tagja lehetett. Megyénk délkeleti szögletében, NagykőrösFekete dűlőn több mint 60 éve került elő az a sír, melynek megmentett leletei segítségével Dienes István rekonstruálta az általánosan ismert honfoglalás kori övszerkezetet. A kétféle fémveretet egy sorban erősítették fel a hosszú bőrszíjra, a keskenyebb típus az öv hosszan lelógó végére került. A bugyi-felsőványi öv ettől eltérő szerkezetű volt: nem bőrre, hanem szélesebb textilalapra helyezték el egymás alá két sorban a vereteket. A mikroszkópos és röntgenes vizsgálat kiderítette, hogy egy nyírfakéregből kialakított, széles pántra minőségi selyemből készítettek borítást, méghozzá úgy, hogy azt három hajtogatott sáv tagolta. A vékony, lemezes szíjvég szerkezeti szerepe sajnos nem volt megfigyelhető, csak az biztos, hogy a halott háta mögött helyezkedett el.

A kalandozó magyar seregek leghírhedtebb fegyvere a messzire hordó összetett reflexíj volt. A speciális eljárással, több rétegből ragasztott, rugalmas karú íjak merev markolatát és visszacsapó szarvának végeit sokszor erősítették meg agancsból faragott lemezekkel. A tarsolylemezes sírban nyugvó vitéz íjászfelszerelését a sír jobb falánál helyezték el, s rárakták a halotti rítus részeként valószínűleg feláldozott és megnyúzott hátasló fejét. A ló lábcsontjai a sír keleti végében, szintén a jobb oldalon kerültek elő. Kiderült, hogy harcosunk íja egy ritkán megfigyelt típust képvisel: enyhén hajlott markolatborító lemezein pontkörös rajzolatok vannak. A két lemez között pedig előkerült egy ún. íjléc, amely a markolat elő- vagy hátoldalának találkozásánál adott jobb tartást az íj szerkezetének. Az oroszföldön talált párhuzamok arra utalnak, hogy archaikusabb, keleti kapcsolatokkal is rendelkező tárgytípusról van szó.

Füredi Ágnes

Régészeti gyűjteményünkben történő kutatáshoz kitöltve küldjék el nekünk a kutatási engedélykérőt a regeszet@muzeumicentrum.hu címre.